2013. június 21., péntek

Ha neked jó, nekem is jó

Üdvözöllek!


A mai nappal lassan végére érünk a boldogság nyomában című írásomnak . Ám előtte még van egy beszélgetésem amit egy nagyon régi barátommal folytattam. Őt is a sikerről és a boldogságról faggattam. 
Mára búcsúzom tőled, holnap találkozunk addig is légy jó és nagyon kellemes napot kívánok neked és örömökben gazdag tapasztalatokat! :)


 

Orosz József
Egy , igen kellemes nyári napon ismertem meg Józsefet, a helyi sport pályán ahol éppen kosárlabdázott ami , ha szabad így fogalmaznom nagy szereleme szakmáján kívül, de erről majd később. Amikor megláttam , már tudtam, az az még akkor csak sejtettem, hogy nagyon jóban leszek ezzel a sráccal, óriási pozitív kisugárzással bíró egyéniségnek ismertem meg, pusztán a megjelenése is olyan volt , hogy szinte sugározta a boldogságot és az elégedettséget. Ezek után szóba elegyedtünk és egyre jobban napról napra hónapról hónapra és évről évre egyre jobban megismertem. Joggal mondhatom azt, hogy józsi az évek folyamán az önmaga jóságát is túlszárnyalta és egyre jobb ember lett a barátságunk során. Valahogy belőle hiányzik az az alap rossz indulat, értem azt úgy , hogy mindenkiben meglátja a jót és akármilyen rossz is az ember megpróbálja elfogadni olyannak amilyen. Rendkívül nyugodt személyiség és a társaság „Joker-e” értem ezalatt azt, hogy ahol ő megjelenik, akármilyen rossz hangulat lehet a személye megtölti pozitívummala lehangolt társaságot . Sokat gondolkoztam azon mi lehet  József titka, de nem tudtam rájönni. Talán ő alpvetően ilyen ember vagy valaminek következménye képen lett ilyen amilyennek én megismertem. Azért emeltem ki őt külön a nagy interjúmba,mert számomra ő egy igazán meghatározó személyiség, mondhatnám azt is , hogy példaképem, azzal a jellemmel amivel ő bír illetve szerény körülményeihez képest is boldog ember tud lenni, és ezzel sokunk számára példát tud mutatni. Tőle származik a kedvenc mondásom is amit egyik beszélgetésünk során mondott miszerint , ha neked is jó akkor nekem is. Ezen felül kevesen mondhatják el, hogy annyira szeretnék azt amit csinálnak mint ő. József Asztalos ként dolgozik már több mint tíz éve, és szinte a hobbija is és alázattal van a munkája felé. Most pedig lássuk ő hogyan vélekedett a sikerről és a boldogsághoz vezető útról:


HA neked Jó, nekem is jó!

Számodra mit jelent az a szó , hogy siker ?

Számomra az apró , kisebb dolgok is sikerek. Sok ember számára a pénz jelenti az abszolút sikert , hol ott az nem az, csak jó ha van, de ha mondjuk te  azért a pénzért megdolgozol mondjuk nem csak abban a  mondjuk nyolc órában csinálod az a dolgot, hanem tényleg el akarsz érni abban a szakmában és az életben valamit  akkor a munkán kívül is kitartóan kell dolgoznod csiszolnod önmagadat is. Hozok is rögtön egy példát:
Egy vidéki ember felköltözött pestre és ott megismerkedett egy Pesti nővel és ezután a férfi rávette a nőt , hogy költözzenek le vidékre. Nagyon szegények voltak úgy tudom vagy harminc évig nem volt villanyuk, csak petróleummal tudtak világítani és ezen körülmények ellenére is milliomosok lettek még hozzá nem is kicsit. több mint tíz  gyereke van neki és ott minden gyereknek meg volt a maga dolga és ők egy igazi sikert vittek véghez. Az én sikerem is ilyen, de nem pénzben mérendő , viszont  ha van pénzed az támogatja valamilyen szinten a sikered és boldogságod egyaránt, meg teremt egy körülményt, de nem létfontosságú.

HA van egy célod miket teszel meg érte mi mozgat a siker felé ?

A siker engem nem igazán izgat , nem azért dolgozom , hogy sikeres legyek. Fontos a jó hozzáállás másokhoz az is része a sikernek  mert csak is jó kapcsolatból lehet  sikert építeni.

Mennyire fontos a hit az életedben?

Nagyon fontos, hinni minden körülmények közt szükséges, a vallás megbutítja az embereket. Persze csak módjával kell hinni is meg kell tartani mint mindenben itt is az arany közepet. Elmélkedés, vágy, A szebbet és a jobbat kell remélni mindig és arra törekedni.

Miért van az, hogy mindenki a szebbet és a jobbat keresi az életben?

Mert ennek kell lennie az életed értelmének! A hit az egy nagyon nagy motivációs erő. Nem szeretem a hit szót, túl elcsépelt inkább használnám az  érzést szót. A jó közeg nagyon fel tudja erősíteni a htedet is akár.

Menyire fontos az hogy egyedül tudj lenni?

Igazából nem fontos ugyan akkor néha kell , de nem létfontosságú, de minden körülmények között tudsz egyedül lenni, mert ha kicsit félre nézel vagy megiszol egy pohár vizet bőven elég, nem szeretek túlságosan 
 egyedül lenni.

Igaz e a mondás, hogy az út a cél?

Igen igaz a mondás. Fontos az út, de csak egy példást említsek, hogy ha mondjuk beteg volt egész életében verte a sors lehet, hogy az még úgy következett be hogy nem is tehet róla, de lehet hogy majd később ez kifut valahova és megtapasztalod a „kánaánt”? Fontosabb az út mint a cél, mert szenvedni kell el kell viselni a szenvedést, de nálunk százszor rosszabban  élnek emberek és onnan ki tudtak mászni. Az ilyen szenvedéssel teli élet végig járásának az az értelme, nem baj az ha fáj a fájdalmat el kell viselni,mert megtanít sok mindenre mert a fájdalomban benne van az a jóság is már ha rá tudsz jönni miért került az életedben.

Hogyan tudtál szabadabb lenni?


Nagyon sok embert ismertem meg és java részt tőlük tanultam azt amit most tudok, fontos az hogy sok 
embert sok féle embert ismerj meg az életedben.

HA mélyponton voltál hogy lábaltál ki onnan?

Elgondolkodom azon mit tettem rosszul, és tudom is mit tettem rosszul,és annak tudatában változtatok és elfogadom,hogy ami megtörtént az megtörtént mert a múlton nem tudok változtatni sokkal inkább a jelenemen és a jövőmön. De nagyon igaz az a mondás , hogy az idő mindent meg old. Az emberekkel való tapasztalat megosztás is nagyban  segít megoldani a problémákat.

Az a négy szó, amit mondogatsz  mik ezek a mondatok? És mit ad ez neked?

Szoktam az interneten nézegetni előadásokat, és abban volt benne ez a négy mondat, és ha ezt  21 napig használod sokkal harmonikusabb leszel ezek a mondatok: SZERETLEK,SAJNÁLOM,BOCSÁSS MEG,KÖSZÖNÖM. De ez az előadás előtt is mondogattam sokszor kis mondatotokat magamban amik előrébb visznek jobb a közérzetem miattuk, és valahol csiszolnak is . A munkába menet általában biciklivel megyek és amikor bekanyarodok a munkahelyre meglátom a felkelő napot, ki van fordítva a szép fekete föld annak illata lenyűgöz és elér a boldogság, akkor is elmondom ezt a négy szót és eszembe jut egy dallam és fütyülve megyek be jó kedvel dolgozni, még akkor is ha reggel nem úgy indult ahogy terveztem.
Mik azok a dolgok amiket használsz a boldogságod” Generálására”?
Nevess sokat! Énekelj! Ismerj meg sok embert, minden féle típusból!  ÉS AZ EMBEREKHEZ VALÓ JÓ  HOZZÁÁLLÁS . Illetve  imádok magamon nevetni, sőt ez nagyon fontos , hogy tudjunk magunkon nevetni és ne vegyük magunkat túl komolyan és magát az életet se.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése