Szürke Karácsony

Üdvözöllek ismét!

A mai nap amikor gondolkoztam , mi legyen a bejegyzésem elém került egy írásom a régebbi időkből. A címe: Szürke Karácsony Egy rövid történet ,amit a Remény Hatalma karaktereinek szereplésével írtam , nem főszereplők, de szerepelnek az írásban. Jövőhéten új írásokkal várlak , többek között szó lesz az egyéniségről, a zenéről, és még sok más témáról fogok írni. Remélem akkor is velem tartasz. Addig is minden jót kívánok és kellemes napot illetve örömökben gazdag tapasztalatokat!


Az élet… néha a legkiszámíthatatlanabb helyzeteket halmozza fel! Döntés előtt állok, a mai napon minden eldől, ma megtapasztalom azt az élményt, amitől legtöbb ember irtózik, másoknak meg maga a felüdülés, az emberiség kulcsa van a kezemben.

-December huszonnegyedik napja van, mindent hó borít szép makulátlan tiszta hó, ez jó is lenne, ha egy hónapja esett volna le, de sajnos már negyven éve jön az utánpótlás folytonosan.
Felkelve az ágyamból azon gondolkozom, mit is jelentett nekem ez az ünnep, utoljára ötven éve volt boldog karácsonyom, mostanra már csak szürke karácsony maradt, épp olyan szürke, mint minden egyes napom, amit félévszázada töltök magányosan, itt a hegyekben. Megvan ennek is az előnye, mondják sokan ilyen és efféle indokokat sorakoztatnak fel, mint például: igen nagyon jó a magány a megvilágosodás itt lelhet rám, vagy senki se tud zavarni, nem ér el a nyugtalan és zsibongó városok szele. Így vagy úgy szerintem ez teljesen hibás elméletek sokasága, mivel az ember, mint olyan társas lény, kell neki valaki, még ha egy ember is, aki várja minden egyes nap, és azt a fajta tiszta szeretetet mutatja felé, amit csak a szerelem tud feloldani, és kimutatni. Kilencven éves lettem a mai napon, és még mindig keresem a válaszokat, amit ez az óriási gömb rejteget, de azt hiszem meg van a megoldás legalább is azt hiszem, így hát folytatván a napot, elkezdem díszíteni a fámat, szép kis fa ez ,nagyon sok éve díszeleg nálunk, még Amandával hoztuk a közeli erdőből, a szél kicsavarta gyökerestől, ezernyi másik ép fa ált ott ,de neki épp ez kellett, azt mondta „ Nézd George olyan kis csenevész a többihez képest, de hidd el, ha hazavisszük és gondozásba vesszük meglátod mindegyik fölé fog emelkedni. Így is lett, gyönyörű fává nőtte ki magát, szikár és méltóságteljesen áll a kertemben, még egy olyan fa, mint ez nem létezik a világon! Emlékszem onnantól minden nap kiment a fához, nézegette gyönyörködött benne, akármilyen rút is volt abban az állapotában, Amanda hitte, hogy gyönyörűvé válik. Hm… és előttem áll az erdő legszebb fája már ötven éve, hű társam karácsonykor, Amandára emlékeztet a vele eltöltött szép időkre, amit ketten töltöttünk, istenem milyen szép is volt. De mint minden ez is elmúlt, ahogy ez a nap is el fog múlni, megnézem menyi az idő, de minek is már nincs értelme elmúlt már az idő is csak a tér maradt. Tényleg majd elfelejtettem Jim, kiskutyám, a reggelid teljes ki ment a fejemből! Hű társ vagy a bajban, és örömben is, igaz már szegény alig tud mozogni, nagyon öreg épp úgy, mint a gazdája. Mit mondana vajon most Ralph, kíváncsi lennék rá
Ő volt az első páciensem az Adam Baux szanatóriumban, még John Taleim adta át nekem
Érdekes ember volt, talán a legérdekesebb abban, szanatóriumban. Tudathasadása volt, de az agya vágott mindig is és meglepő módon bölcs maradt. Vele volt egy beszélgetésem, ami örökre meg fog maradni a fejemben épp arról volt szó, hogy mindenki megöregszik egyszer és meghal, mondtam neki, hogy már én is elég öreg vagyok, pedig akkor még csak harminckét évet töltöttem, amikor találkoztunk, erre ő azt mondta.” Figyeljen doktor, akkor én mit mondjak, közel vagyok az ötvenhez ez a földi idő szerint, amit mi találtunk ki emberek, de hogy minek, ezzel is csak a baj van, szóval én már korosnak számítok, de maga életerős és jó kiállású fiatalember! Tudja mindig is azt vallottam az évek mennek, de igazán az formál téged, amire gondolsz, amit érzel, ha idősnek érzed magad, akkor az vagy, ha fiatalnak, akkor akármennyi idő eltelhet, mindig olyan maradsz, amire gondoltál”. Abban a helyzetben fordított szerep volt én voltam a páciens ő a kezelő, érdekes volt. Leülve a kanapéra újabb emlékek kavarognak a fejemben, ahogy megpillantom a falon Donát Vain festményeit, bár őt nem kezeltem, de érdekesnek találtam azt az embert és beszélgetésbe kezdtem vele. Remek festményei voltak már akkor is, amikor fiatal volt, de miután elkapta az Aids-t jobbak lettek a művei, és épp ez az, ami megfogott benne, hogy vallhatja valaki azt, hogy neki speciel jót tett az, hogy megkapta a kort? „ Tudja uram, csak felfogás kérdése, ki mit hogyan fog fel, tehetném azt is, hogy magamba zárkózok, vagy épp öngyilkosságra vetemedne, de ezt csak a balgák teszik! Én pedig kihasználva ezt a kis időt és azt, hogy lett egy idő intervallumom ami alatt meg kell szereznem az örökéletet az, hogy, tudja mindenki halálom után is, hogy ki vagyok!” Tény és való, amit mond teljesen igazak, sokat gondolkoztam azokon, amit ezek az emberek mondtak nekem! Kivált kép az a festménye tetszett neki amin, egy ember térdel a sötétségben és felette istenáldást ad neki! Ezt a képet Vincent halála után festette, aki a szobatársa volt, neki állított emléket vele! A kép alatt egy idézet tőle” Isten mindig veled van”
Gyönyörű kép, meseszép. Lassan szürkül odakinn, megkezdem az utamat a remény felé. Kimegyek, a fészerbe összeszedem az ásót, a gereblyét illetve a csákányt. Ahhoz képest, hogy kilencven éves vagyok, elég jól bírom magam, még is csak mondott valamit a jó öreg Ralph!
Elköszönök jimtől is és odaadom neki a kedvenc eledelét, egy jó nagy csontot, mindig is szerette! Lefelé menve a hegyen, őzek lábnyomát látom a hóban. Rég láttam már őzet, vagy egyéb létformát, mindenhol csak az üresség és a hó, ami mindent beterít. Most is esik nagy pelyhekben, jobb lesz, sietni mire eltakarja az utamat. Megérkezve a temetőbe, Amanda sírja mellé csináltam egy kis padot, sűrűn kijárok hozzá. Talán ő volt az az ember az életemben, aki a legtöbbet adott minden szempontból, sokan ezt az anyukra mondanák, de nekem sajnos nem adatott meg ez a nagyszerű áldás . Na ,de kezdjünk el ásni, szerencsére a homok elég laza volt és nem kell a csákányt használnom, csak ritkán, ásás közben azon gondolkodom, miért pont én, miért nekem adatott meg ez az életben? Nekem kell döntést hoznom, hogy most legyen vége, ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Nem baj én mindent megteszek céllal ébredtem teljességgel távozok! És kész meg van a kis verem, álljunk a szélére!
Megtegyem? Ne tegyem? Ezer meg egy kérdés, jár a fejemben. Amanda nemsokára találkozunk, és újra boldog lesz a karácsonyunk, együtt, úgy ahogy régen is. Tényleg a kabátzsebemben, itt a kulcs megvan a jó öreg kézifegyver, egy töltény maradt benne az évek során, ahogyan ember is a földön! Istenem köszönöm ezt az időt, amit itt tölthettem, boldog vagyok, a legboldogabb, aki itt lehetett, de most, mint utolsó ember a földön, megteszem azt, amiért felkeltem, végzek magammal! Kíváncsi vagyok arra mi lesz most, hogy az utolsó ember is eltávozik! Halántékomnál érzem a hideg fémet. Viszlát, világ! Szép volt, Amanda most végre találkozunk…..