Bélyegzett Emberek

Szép jó reggelt!
Mai első barangolásunkon két kis történetet szeretnék elmesélni nektek ami nem is olyan régen történt meg velem. A témája a megítélés a látszatra való megítélés. Miért van az, hogy rögtön látszatra eldöntjük valakiről azt , hogy ő milyen lelkivilágú , milyen ember is ő. Egyszer egy ismerősöm azt mondta : Lehet,hogy a mocsárban fogod megtalálni a legszebb gyöngyszemet. Tetszett ez a kis mondat akkoriban és most is. Nem mindig feltétlenül a nagyon puccosság mutatja meg azt, hogy milyen jó és  becsületes az ember. Van olyan amikor a csillogás mögött nagyon nagy lelki hiányok vannak az is lehet, hogy ténylegesen a külső megmondja milyen emberrel is van dolgunk, bár ez szerintem igen ritka. Talán az lehet a külső megítélés egyik indoka , hogy a múlt sémáit követjük, onnan merítünk és valahogy nehezen nézünk rá új szemmel a másikra. Igazság szerint nagyon nagy fejtörést jelent és  mind a mai napig számomra ez az egyik legnagyobb  rejtély.  Viszont arra kérlek, hogy a mai napon vagy ebben a hónapban ne ítéld meg az embereket, nevezd ki ezt a hónapot elfogadás hónapjának, hogy amikor mész az utcán é elkezdenél ítélkezni akkor vedd észre magad és tudatosítsd magadban , hogy valójában lehet, hogy ő is nagyon jó ember és ne feledd mindenki a saját boldogságát keresi csak más utakon! Illetve arra kérnélek, ha történt veled is ilyen vagy hasonló történet , mint amit nemsokára olvashatsz szívesen olvasnám  kommentbe az írás alatt, hogy utána ezt meg tudjuk beszélni közösen mik a tapasztalataid ezen témában ! :) Jó gondolkozást és kellemes tapasztalatokat kívánok! Nemsokára találkozunk ismét! Jó légy és ne feledd : Mindenkinek jár egy esély! :)

Az ember hajlamos a külső alapján megítélni az embert, de nem is csak az embert, hanem minden mást is ami a környezetében van. EZ több ponton is vérző dolog, egyrészt azért is mert amint megítélünk valamit a külsejét rögtön  beskatulyázzuk egy már létező sablonba , amit az évek során kialakítottunk magunkban értékrend szerint és így nem hagyjuk, hogy esetlegesen új élményhez juttasson minket ergo mindig a múlt sémái szerint működünk. Másrészről pedig elesünk egy igen mély lelki fejlődéstől is, ha nem nyitunk a külvilág felé még akkor is, ha számunkra az illető vagy bármi más dolog nem éppen bizalom gerjesztő.  Nagyon nehéz a mai társadalmunkban megengedni is magunknak egyáltalán azt, hogy ne ítéljünk a vizuális élmény alapján. Gondoljunk csak bele, minden honnan ez sugárzik ezzel van teli a fejünk szó szerint kimossák az  agyunkat a reklámokkal, hirdetésekkel különböző médiumok  ilyen-olyan műsoraival. Azt közlik velünk, ha nem vagy márkás, nincs legalább egy autód és olyan telefonod ami lassan okosabb mint te, akkor gyakorlatilag te nem vagy teljes értékű emberi lény nem érsz annyit. Legkirívóbb Esete a megbélyegzéseinknek az utcán élő emberek az az a hajléktalanok. Nem is olyan régen történt meg velem, hogy amikor a szokásos úton mentem hazafelé felém jött egy  úr aki  rögtön felötlött bennem az , hogy biztos ittas állapotú, de legyűrve ezt a szetereotipiát  odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy segíthetek  e? Az úrról áradt egy bizonyos szag amit nem tudtam hova tenni, úgy véltem alkohol, de amikor megszólalt tudtam rögtön, hogy jó helyen vagyok és valami nemes cselekedetet hajthatok végre. Ugyan is kiderült, hogy sok ember tévesen azt hitte, hogy hajléktalan az úriember és otthagyta, holott csak Cukor beteg volt aki rohamot kapott és ha nem kapta volna meg az éltető inzulin adagját akár meg is halhatott volna. Megkért , hogy kísérjem haza. Az úton kiderült, hogy egy nyugalmazott gépészmérnök diplomával rendelkező ember akinek családja van , a felesége meghalt és már csak a lánya és 4 unokája él akik rendszeresen látogatják. Amikor hazaértünk Berakta a kulcsot a zárba én éppen köszöntem el amikor megfordult és könnyes szemmel azt mondta „ Nagyon köszönöm,  most életet mentett”. Mondanom se kell, hogy a lelkem legmélyére hatolt ez a mondat és én is megkönnyeztem. Másik esetben pedig egy ténylegesen hajléktalan emberrel találkoztam Pesten amikor éppen a vonatomat vártam.. Oda lépet hozzám egy szakadt ruhájú őszes  roma úr és nyájas nyugtató hangon megkérdezte, hogy nem e tudnék neki némi pénzt  adni. Úgy mint mindenkinek nekem is egyből beindult az ösztönös bélyegzésem, és azt mondtam, hogy nincs pénzem. Majd el kezdett beszélni , elmondta, hogy irodalom tanár volt és ,hogy a lánya meghalt és ennél a pontnál könnybe lábadt a szeme. Ekkor döbbentem rá, hogy nem mindennapi emberről van  szó.  Folytatta mondanivalóját méghozzá versek formájában  és akkor úgy érzetem magam mintha egy szavaló estet kapnék privát formában. Gyönyörű kiejtéssel a helyzethez illően betéve mondta a szebbnél szebb verseket. Ekkor éreztem azon a napon, hogy igen ezekért a pillanatokért érdemes élni. Elbúcsúzásunkkor kezet is fogtam vele, mert olyan élményt adott amit még senkitől se kaptam, holott ő egy a társadalmunk szerint”csöves” volt.

Úgy gondolom, hogy teljes mértékig hibás elképzelés és rossz döntés az emberek részéről a külső alapján való megítélés. Soha sem lehet tudni , kiben mi lakozik mélyen és , hogy ki milyen ember. Lehet, hogy olyan embertől kapunk valami meghatározót akiről nem is gondolnánk. Mindenki megérdemel egy esélyt!