Haldokló Fantázia

Ezen írásom keletkezésekor rengeteget gondolkoztam azon, hogy milyen jó is volt gyereknek lenni amikor minden egyes nap teremtettem/teremtettünk egy kis világot magunkban és ott játszottunk önfeledten. A kulcs szó az önfeledtség. 

Szomorúan veszem észre, hogy a fantáziánkat már egyre jobban lekorlátozzuk alap dolgokra, vagy arra irányítsuk amerre mások mutatnak utat nekünk a médián keresztül. Az eredetiség bennünk van, ahogy bennem úgy benned is egyaránt! Bevezető ként arra kérlek kedves olvasóm, bontakoztasd ki magad teljesen! Ne hagyd hogy elhitessék veled azt, hogy korlátozott vagy, mert nem vagy.. koránt sem vagy az!!  Használd a fantáziád és teremts új dolgokat, hisz biztosan halottad már a mondást miszerint: "Az örök élet egyik módszere , hogy alkoss valami maradandót életed során"Arra kérnélek, ha van időd és kedved írd le nekem, hogy te mit gondolsz ebben a témában és  mi lenne ha nem lenne egyik nap reggel  internet és kábel tv.
 Kellemes elmélkedést kívánok!

Emlékszem, amikor még gyermek voltam, és nyár volt, ezer ágra sütött a nap, minden jó volt, ami történt velem, talán csak az nem, amikor meghallottam a hétórás harangszót, mert az egyet jelentett a játék végével. De ezen idő alatt, míg nem szólalt meg a harang, odakinn a szabadban játszottunk a többiekkel „fantázia világban”, ahol nem voltak határok, ahol egy gally vagy vessző egyet jelentett egy hatalmas pallóssal, amit a hős sárkányok fejének levágására használt, ahol mi voltunk a hősök, minden úgy történt, ahogy mi akartuk, senki se szabhatott határokat a kalanddal teli napoknak. Mindig más területekre kalauzolt el minket a fantáziánk, nem volt olyan, hogy ismétlődött volna, talán a téma, de mi szereplők mindig újabbnál újabb körömrágó izgalmakat éltünk át egy-egy ilyen délután leforgása alatt. Nem voltak egymással szembeni túl nagy elvárásaink, az öltözékünk is az volt, amit Édesanyánk ránk adott, bár ez minket teljesen hidegen hagyott, a lényeg az volt, hogy mikor állunk neki egy másik világ teremtésének együttes erővel. Egyedül játszani viszont nem volt olyan érdekes, de időközönként az egyszerű sima fakocka is lehetett hatalmas palota alappillére. A mesékben szereplő hősöknek pedig mi adtunk identitást, sokszor a látottaktól eltérő személyiséggel láttuk el, mert a mi fantáziánkban úgy volt helyénvaló és érdekes, úgy illeszkedett bele a teremtett kis világunkba. Ám fantázia világ kapui soha sem zárultak be, mindig nyitva álltak és szeretettel vártak minket, hogy újabbnál újabb világokat ismerhessünk meg általa. Fantázia világ egyik érdekessége még, hogy az idő nem úgy telik, mint nálunk, nem-nem, sokkal, sokkal lassabban, tulajdonképpen annyira lassan, hogy nincs is jelentősége, mondhatjuk azt, ha a felnőttek nem mutatták volna meg az időt, akkor nem is létezne, ami egyenesen arra következtetne, hogy időtlenek vagyunk. Ám amikor a harang megszólalt és haza érkezvén vacsorával vártak minket, majd a vacsora után egy újabb izgalmas kaland vette kezdetét, elérkezett a „fürdés” expedíció, aminek keretein belül a hét tengert uraló Poseidonná változtunk és úgy morajlott a tenger, ahogy akartuk és benne lévő hőseinket sokszor óriási kihívás elé állítottuk, mint a tenger kizárólagos ura. Poseidon szerepéből kibújva elérkeztünk az álomgyár kapujához, nevén nevezve a pihe puha ágyunkhoz. Édesanyánk mellénk ült, és mi megkértük, hogy a rongyosra olvasott Grimm mesekönyvből olvassa fel a kedvenc mesénket, amit persze anyukánk szívesen olvasott el még ezredjére is. Ahogy olvasott, fantáziavilág újra megnyitotta kapuit és elképzeltük azt a mesét olyannak amilyennek akartuk, senki se szólt bele milyen az a királyfi, milyen a hercegnő, vagy esetleg a hét törpe, mert mindent mi döntöttünk el, hogy hogy néz ki. Általában a történet vége már csak Álomországban folytatódott tovább, kistestvére a Fantázia világnak. Észrevehető a rokoni szál, mert, ahogy Fantáziában, Álomországban is megvannak azok a furcsa törvények, ami szerint bármi megtörténhet, az idő hol lassul, hol pedig olyan gyors mint egy kávét fogyasztott Gepárd, sokkal színesebb a valóságnál. Egyetlen egy probléma van csak Álomországgal, hogy nincs hatalmunk fölötte, nem minden úgy történik, ahogy szeretnénk, talán ez a valóság, ekkor még nem tudtuk, hogy hasonlatos a felnőttek világához néhány kisebb kivétellel. Nem tudtuk irányítani a sárkányt, néhol nagyon nagy veszélybe kerültünk és pont akkor ébredtünk fel, amikor készült minket reggelire elfogyasztani. Különös lények és szokatlan gonoszságok tűnnek fel Álomországban, nem mindig rossz, de van, amikor kifejezetten haragudtunk Fantáziára, amiért nem védett meg minket a sárkánytól! Mi a helyzet a mai fiatalokkal, vajon ők is tudnak mesélni Fantáziáról, ismerik-e sokunk jó barátját, aki már több ezer éves, sőt mondhatni neki köszönhetünk mindent, azt, hogy emberekké váltunk, van saját nyelvünk, művészetünk és minden egyéb, ami az ő nevéhez köthető. A mai gyermekek, készen kapják a történeteket, a karaktereket és gyakorlatilag mindent és Fantáziát elhanyagoltuk, olyan lett akár egy gyors étterem, ahol alantas hozzávalókból tákolnak össze nekünk valamit és elhitetik velünk azt, hogy a legjobb az, amit csinálunk. A tv-ben olyan mesék zúdulnak a fiatal lelkekre, amiket még a felnőtteknek is nagy fejtörést okoznak, vajon miről szólnak? Mi az értelme? Miért kell erőszaknak lennie? Minden valahogy el van túlozva és deformálva, ráadásul készen kapnak mindent, és ezért még nem kell megmozgatniuk a fantáziájukat sem. A délutáni harangszó végeztével nem azt halljuk, hogy „Akkor holnap ugyanitt és folytatjuk?” Nem. Ennél sokkal személytelenebb válasz hangzik el, valahogy így „Akkor csá, majd leszek facebookon és megbeszéljük mi lesz.” A példa magárért beszél. Haza érkezve köszönés nélkül kapcsoljuk be a számító masinákat és nézzük, hogy kivel mi történt, hogyan illetve kinek mi tetszett abban az időben, amiben kinn voltunk, ugyan is az idő létező dolog lett és eluralkodott Fantázián is és sokkal kevesebbet vagyunk a külső térben, ahol az a sok csodálatos dolog zajlik. Egy egyszerű zuhannyal zárjuk a napot, majd a telefonunkon, játékkal ütjük el a maradék időt, vagy még lefekvés előtt ránézünk a profilunkra.

Fantázia haldoklik, még van benne elég erő ahhoz, hogy néha-néha megmutassa elsöprően hatalmas erejét, de folyamatosan gyengül. Arra kérlek, Kedves Olvasó!, Ne hanyagold el, hívd elő néha és ne úgy kezeld, mint egy megunt játékszert. Köss vele szoros barátságot a Te és az Ő érdekében egyaránt!